HUN

ENG

Urológusoknak az online trendekről

  • 2013-10-29 10:42:00
  • Kutatás


A rendezvényen elhangzott előadás rövid betekintést engedett az online egészségügyi trendek világába. A részben piaci hatásoknak, részben pedig egészségpolitikai intézkedéseknek köszönhető változások áttekintését követően konkrét számadatokon keresztül ismertettük, milyen fogyasztói trendek figyelhetők meg az egészségügyi netes információszerzésben, és hogyan törnek előre illetve változtatják meg a fogyasztók attitűdjét az orvos-beteg kapcsolat vonatkozásában az online egészségportálok, a közösségi média.

Az előadás feldolgozta annak a Szinapszis saját kutatásnak az eredményeit is, amelyet cégünk 2013 tavaszán urológusok megkérdezésével végzett a gyógyszermarketing megítélésével kapcsolatban. A felmérés legfontosabb – MUT kongresszuson is elhangzott – megállapításai az alábbi pontokban összegezhetők:

  • Az urológus szakorvosok körében az átlaghoz viszonyítva magasabb penetrációval vannak jelen az okos-eszközök. Átlagosan 21 százalékuknak csak tablet-je van, ugyanekkora az okostelefon birtoklók aránya, míg 25 százalékuk mindkét eszközzel rendelkezik.
  • Az urológusok 87 százaléka ért egyet azzal, hogy az orvosok igényei nagyon változók a kommunikációs csatorna, a szakmai tartalom tekintetében, így a jövő az egyénre szabott kommunikáció lesz.
  • Ugyancsak magas (67%) azok aránya, akik szerint a beszűkülő kommunikációs lehetőségek következtében az online orvos-szakmai közösségek, fórumok szerepe biztosan fel fog értékelődni a jövőben.
  • Az urológusok kétharmada (63%) szerint a gyógyszeripari marketing túlélését az eddigi hagyományos megoldásoktól eltérő alternatív kommunikáció jelentheti majd.
  • A válaszadó urológus szakorvosok 63 százaléka szerint az orvostársadalom elfogadta, hogy a hagyományos kommunikációs megoldások kora lejárt, és nyitott az újdonságokra, új megoldásokra.