HUN

ENG

Túl sokat stresszelünk

  • 2008-05-19 11:19:00
  • Kutatás

A magyar társadalom egészségtudatosságát vizsgáló piackutatás összesen nyolc, az egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos tényezőt helyez középpontba, felmérve köztük a stresszmentes életvitel szerepét is. A jelentésből kiderül: a felnőtt lakosság 15%-a nagyon, mintegy 30%-uk pedig inkább stresszes életet él. A megkérdezettek 40%-ánál kissé van jelen a stressz a mindennapokban.

A folyamatos feszültség főként a 40-59, illetve a 25-39 év közötti korosztályokat érinti, ahol 50% feletti a stresszes életet élők aránya. Nemek tekintetében a hölgyek lényegesen többet idegeskednek, viszont településtípus alapján nincsenek jelentős különbségek, a stressz a nagyvárosok és a kisebb települések lakosait egyaránt érinti.

A tanulmány vizsgálja a stressz és más, egészséggel kapcsolatos tényezők viszonyát is, melyekből kiderül: a stresszesen élők körében magasabb az erős dohányosok aránya, többségük egészségtelenül étkezik, és jelentős az alultápláltak vagy jelentős túlsúllyal küzdők száma. Életmódjuk jellemzően mozgásszegény, ritkán sportolnak.

Egyéb társbetegségek tekintetében főként a szív-érrendszeri betegségben, anyagcsere problémákban szenvedők érintettek, amely alapján - figyelembe véve a korábban említett primer korosztályokat - látható, hogy a stressz főként a középkorúak kiemelt rizikófaktora!

Mindemellett a folyamatos idegeskedés káros hatással van az általános közérzetre is, tekintve, hogy a stresszesebb életvitelt élők kevésbé érzik jónak egészségi állapotukat.

A stresszmentes élet azonban fontos része (lenne) az egészséges életvitelnek a lakosság megítélése alapján. Arra a kérdésre ugyanis, hogy "Ön szerint az egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás, dohányzási szokások, alkoholfogyasztás, szellemi frissesség megőrzése, stresszmentes élet, egészségügyi szűréseken való rendszeres részvétel vagy az egészségügyi témákban való folyamatos proaktív tájékozódás mennyiben járul hozzá egy ember általános egészségi állapotához?", a laikusok a stresszmentes életnek tulajdonították a legnagyobb szerepet, melynek fontossága a stresszes életvitelt élők körében a legmagasabb.

A lakossággal ellentétben az orvosok rangsorában jóval hátrébb, mindössze a 6. helyen, a dohánymentes élet, mérsékelt alkoholfogyasztás, egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás és a szellemi frissesség megőrzése után szerepel csak a kérdéses tényező.

(A megkérdezett orvosok és laikusok minden szempontot értékeltek 1-től 10-ig terjedően, ahol az egyes jelentése, hogy egyáltalán nem játszik szerepet az adott tényező az egészségben, a tízes pedig, hogy nagyon fontos szerepe van abban.)

A szakemberek a tényezők fontosságán túl azt is értékelték, hogy tapasztalataik alapján, milyennek találják a magyar lakosság - betegeket és egészségeseket egyaránt beleértve - állapotát a vizsgált szempontokból. Ami a stresszmentes életet illeti, sajnos igen rossz a helyzet: az összes tényező tekintetében ugyanis ebből a szempontból kaptuk a legrosszabb minősítést. Egy 10-es skálán mérve a doktorok 55%-a az értékelhető legrosszabb 1-es vagy 2-es osztályzatot adta arra vonatkozólag, hogy mennyire él a magyar lakosság stresszmentes életet. Az átlagos osztályzat alig érte el a 3-as értéket (2,93).

Természetesen a felhőtlen, stresszmentes élet nagyon ritka, de a problémák megfelelő kezelésével sokat tehetünk általános közérzetünk javítása, egészségünk megóvása érdekében.

Kiss Katalin (Szinapszis Kft.)