HUN

ENG

Szívesen fogynánk appok segítségével is

  • 2013-12-30 07:30:00
  • Kutatás


A felmérésben résztvevők 40 százaléka már rendelkezik okostelefonnal, további 15 százalék pedig a közeljövőben tervez beszerezni ilyen készüléket. Az életkor előrehaladtával csökken az okostelefon-tulajdonosok száma, és nő azoké, akik nem is terveznek ilyen jellegű beszerzést. A vásárlás legjobban a budapestiekre jellemző: a fővárosban élők felének, míg a Kelet-Magyarországon élők 37 százalékának van ilyen eszköze. Az elhízottak, túlsúlyosak körében ugyancsak magas, 40 százalék körüli azok aránya, akik rendelkeznek okostelefonnal.

A „kütyü-birtokosok” 10 százalékának van letöltve valamilyen egészségügyi alkalmazás a telefonjára, és további 44 százalék azok aránya, akik aktuálisan még nem rendelkeznek ilyen applikációkkal, viszont érdekeseknek tartják azokat. Legnagyobb érdeklődés az 50 évnél idősebbek körében figyelhető meg: míg a legfeljebb 50 évesek mintegy 40 százalékát, addig az 50 év felettiek több mint 50 százalékát érdekelnék az ilyen újdonságok.

A fogyásban is társuk lehetnek az appok

Kifejezetten a testsúly vonatkozásában 27 százalék azok aránya, akik hallottak már olyan mobilalkalmazásról, amellyel nyomon követhetik testsúlyuk alakulását, fogyókúrájuk sikerességét – főként a 41 év alattiak említették ezt. Viszonylag sokan, mintegy 40 százalék még egyáltalán nem hallott ilyen megoldásokról, viszont érdekelné őket a kipróbálás lehetősége, 44 százalékuk biztosan, 55 százalék talán letöltene egy ilyen alkalmazást, a túlsúlyos-elhízott lakosság körében pedig még fokozottabb az érdeklődés.

A testsúlykontroll alkalmazások ismertségének alacsony fokát jelzi, hogy a kutatásban csak néhány, döntően nem is hazai, fogyást-támogató app neve hangzott el. Ezek közül – és a leggyakoribbak között egyedüli magyarként – az ingyenesen letölthető Súlypont alkalmazás nevét jegyezték, míg a külföldiek közül a Diet Assistant volt a legnépszerűbb.

Kitekintés: a legnépszerűbb magyar egészségügyi appok

Az egészségügyi kommunikáció, a betegek edukálása, valamint a terápia vezetése szempontjából a kütyük új, innovatív lehetőségeket nyitnak a szektorban érintett piaci szereplők számára. Ma már számos magyar nyelvű orvosi alkalmazás elérhető az Android és az iOS operációs rendszerű készülékekre, és bár a mobilappokról nem állnak rendelkezésre pontos letöltési adatok, becsült adatok szerint a legtöbbször letöltött magyar alkalmazások 50 000 és 100 000 közötti letöltésszámmal rendelkeznek, míg a lista végén állók 1000 alatti letöltést tudnak felmutatni.

Míg az Egyesült Államokban már 2012-ben látszódott egy erőteljes csökkenés az alkalmazások letöltésének számában, Magyarországon - az okostelefonok terjedésének köszönhetően – a letöltések száma egyre emelkedik, a világpiacra jellemző trendek itt is kirajzolódnak, az egészségügyi alkalmazások letöltési rangsorát elsősegély, laborlelet, nőgyógyászati naptár, leszokássegítő alkalmazások vezetik.
  • Elsősegély – Mit kell tennem? - Helyzetek, újraélesztés, keresők egy helyen. Az alkalmazás egyszerre jelent könnyen felhasználható elsősegélynyújtási tananyagot, továbbá vészhelyzet esetén is egyszerűen, gyorsan elérhető információt a mentők kiérkezéséig.
  • Laborlelet kisokos – Bizonyára mindannyiunkkal előfordult már, hogy különféle vizsgálatok, illetve kórházi jelentésekre nézve laikusként egy kukkot sem értünk. Ennek az alkalmazásnak az a célja, hogy a segítséget nyújtson a laikus felhasználók számára a kórházi laborleletekben szereplő orvosi kifejezések, adatok megértéséhez. 10 és 50 ezer közé tehető az androidos készülékekre történő letöltések száma. Androidra és iOS-re is ingyenesen elérhető.
  • Hölgynaptár – Mint a nevéből kiderül, az alkalmazás célcsoportja a nők. A magyar és angol nyelven elérhető, ingyen letölthető alkalmazáson az elegáns és nőies design elemek mellett rögtön felfedezhető, hogy több egy egyszerű menstruációs naptárnál. Három összefüggő, de külön-külön is használható funkcióval bír: menstruációs naptár, nőgyógyászati tárgyú emlékeztetők és a testsúly nyomon követése.
  • Ambulance / Mentő - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat okostelefonra letölthető életmentő szoftvere különféle veszélyhelyzetekben nyújthat hasznos és gyors segítséget. A program készítői arra törekedtek, hogy a készülék útmutatóit a lehető legszélesebb kör használhassa.
  • iGyógytorna – Rövid, otthon vagy a munkahelyen végezhető gyógytorna gyakorlatokat állítottak össze, melyek okleveles gyógytornász szakember segítségével és narrációjával készültek, öt különböző területre fókuszálva és elsősorban általános panaszok enyhítésére, mint a derék-, hát-, váll-, nyak-, lábfájdalmak. Speciális panaszok vagy sérülések kezelésére nem jó az alkalmazás, erre nem is lehet garanciát vállalni. Az alkalmazás jelenleg iOS-re tölthető le.
  • Kell a dohány? – Jó ötlet a dohányzásról való leszokás segítésére. Nem riogató képekkel, és hangzatos szlogenekkel operál, hanem az anyagi oldaláról közelíti meg a dolgot: amellett, hogy folyamatosan végig követhetjük, mennyi pénzt takarítunk meg a cigaretta mellőzésével, azt is megtudhatjuk, hogy az egyes érzékszerveink működése milyen ütemben javul.
  • Súlypont - A magyar nyelvű, jelszóval védhető alkalmazás lehetőséget ad, hogy napi szinten rögzítsük a testsúlyunkat, nyomon kövessük valós súlyunkat, és hogy melyik BMI kategóriába tartozunk. A figyelemfelkeltő design és a szemléletes grafikonok mellett a felhasználói élményt az is növeli, hogy a felület testre szabható, több színséma közül választható ki a leginkább hozzánk illő. iOS-re ingyenesen letölthető.
  • WEBBeteg mobilalkalmazás – A WEBBeteg.hu egészségportál mobil alkalmazása az okostelefonok képességeit kihasználva, a hírolvasó funkción túlmenően tünetellenőrzőt, betegséglexikont és különféle kalkulátorokat is tartalmaz.
A kutatásról

A felmérés online kérdőíves módszerrel, összesen n=2339 kitöltővel készült 2013 novemberében. A minta életkor-nem szerint súlyozva reprezentálja a felnőtt lakosságot, a földrajzi eloszlás vegyes. A válaszadók 46 százaléka krónikus beteg, míg BMI besorolásuk szerint 38 százalékuk túlsúlyos, 24 százalék pedig elhízott.

A kutatással kapcsolatos további információk:
Kiss Katalin, vezető kutató