HUN

ENG

Mire jó és mire nem jó a piackutatás?

  • 2008-11-10 11:08:00
  • Konferencia


A téma szakértői többek között az egészségügyi piackutatások tendenciáival, előnyeivel, hátrányaival, a szakmát érintő változásokkal és egy „új” piaci szereplő, az „egészség-fogyasztó” elemzésével foglalkoztak. Az interaktív előadásokon nem csak az előadók, de sok esetben a hallgatók is hangot adtak véleményüknek. A kiváló szervezés és a magas színvonalú prezentációk együttesen garantálták a rendezvény szakmai sikerét.
 
A konferencia első előadója Szerencsés Dóra, a Szinapszis Kft. kvalitatív kutatás vezetője volt, aki a fogyasztói piackutatások változásairól, szerepéről beszélt. Előadásából kiderül, az egészségügyi piackutatások fókuszában ma már nem csak az orvosok állnak, hiszen egyre hangsúlyosabb szerepet kap a fogyasztó is. Ez utóbbi csoport esetében jól elkülöníthető ún. betegszegmensek alakultak ki, akik alapvetően az egészséghez, annak megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez kapcsolódó attitűdökben különböznek.
Hoffmann Márta, a Hoffmann Research International ügyvezetője és Dr. Sin Aranka a sanofi-aventis Zrt. piacvezető elemzője a megbízó gyógyszercég és az ügynökség kapcsolatának kritikus kérdéseit elemezte. Előadásukban mindkét piaci szereplő helyzete és szerepe bemutatást nyert, jelentős hangsúlyt fektetve annak interpretálására, milyen befolyásoló tényezői lehetnek egy sikeres projektnek, illetve mennyire fontos a kétoldali szoros együttműködés és kommunikáció.
Előadóként érkezett a rendezvényre Dr. Lantos Zoltán, a Gfk LHS HealthCare divizióvezetője, aki előadásában az orvosok által adott válaszok hihetőségének problémáit értelmezte. Bognár Bertalan a Magyar Posta Zrt. Üzleti Ügyfelek Üzletágának marketingvezetője a hazai intézmény egy új, szegmentált célcsoport elérést lehetővé tevő rendszerének felépítését és működését vázolta, amelynek segítségével hatékonyan érhetőek például egy OTC termék preferált célközönségei.
A piackutatások jogi korlátait, illetve a fiatalkorúak körében végzett felmérések leggyakoribb problémáit, buktatóit a Kovács, Barborják és Társai Ügyvédi Irodától Kovács Gábor mutatta be. A piackutatási eredmények (félre)értelmezésének veszélyeiről, a lehetséges kudarcokról, buktatókról Bod Petra beszélt. A Richter Gedeon hatékonyságelemző csoportjának vezetője a gyakorlati életből merített példákon keresztül mutatta be, milyen könnyű egy-egy adatot, eredményt félreértelmezni, és ennek következtében hibás következtetéseket levonni, rossz üzleti döntéseket hozni.
A konferencia zárásaként négy fiatal piackutató egy kerekasztal beszélgetés keretében a piackutatás jövőjéről beszélgetett, arról, hogy vajon lesznek-e és ha igen, milyenek lesznek 20 év múlva a felmérések, milyen módszerek állnak majd rendelkezésünkre a fogyasztó minél alaposabb megismerésére.