Megrendezésre került a IX. Med. Et Jur. Konferencia

  • 2017-05-26 12:00:00
  • Konferencia

2017. május 18-án került megrendezésre a IX. Med. Et Jur. Konferencia, folytatva a tavaly novemberben megkezdett beszélgetést a sérelemdíjról és a műhibaperekről. Az eseményen először az ügyvédi oldal (alperes és felperes), majd pedig a bírói oldal előadásait hangzottak el. A rendezvény zárásaként a különböző nézőpontok kerültek szembe egymással egy kerekasztal vita keretében. A konferenciát szervező Egészség Joga Alapítványt, az alapítvány gondozásában negyedévente megjelenő MED. Et JUR. folyóiratot, valamint a konferenciákat is a Szinapszis Kft. kiemelt partnerként támogatja.

 

Hasznos ismeretek orvosok és egészségügyi intézményvezetők részére

 

Felértékelődött Felelősség címmel az Egészség Joga Alapítvány 2008 óta évente konferenciát szervez elsősorban orvosok, egészségügyi intézményvezetők részére. Az orvostársadalom nincs megfelelően tájékoztatva a jogairól, kötelezettségeiről, ugyanakkor évek óta növekszik az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigények száma és összege. A konferenciák célja, hogy orvosoknak, egészségügyi intézményvezetőknek megfelelő tájékoztatást nyújtson az őket érintő releváns jogszabályokról és a rendelkezésekről, illetve azok változásairól, továbbá felvilágosítást nyújtson a jogi környezetről, amiben a szakmai munkát el kell látniuk és azokról az esetleges szankciókra, amelyekre számítaniuk lehet.

 

 

Miről szólt a rendezvény?

A délelőtti program során az ügyvéd szekció előadásai hangzottak el. Dr. Szűcs Péter ügyvéd a 'Beteg közrehatásának értékelése “műhiba” perekben címmel', majd Dr. Kiss Miklós ügyvéd a 'Bizonyítási teher problémája az alperesi oldalon' címmel tartotta meg beszédét, amely után svédasztalos ebéd következett.

 

A délutáni, bírói szekcióban három előadó összefoglalója hangzott el:

 

  -  Dr. Farkas Antónia bíró (Fővárosi Törvényszék) – Gyógyulási esély elvesztése

  -  Dr. Sághy Mária bíró (Fővárosi Ítélőtábla) – A megfelelő tájékoztatáshoz való jog megsértése

  -  Dr. Pribula László bíró (Debreceni Ítélőtábla) – Ok-okozatosság elemzése a kártérítési perekben

 

 

 

Lemaradt a konferenciáról? Érdeklik a jogi kérdések?

 

Amennyiben kíváncsi a rendezvényen elhangzott előadásokra, vagy érdeklődik az egészségügyet érintő jogi kérdések iránt, szíves figyelmébe ajánljuk a Med. Et Jur. folyóiratot. A kiadványban a legfrissebb jogi kérdésekről olvashat, és a Felértékelődött Felelősség Konferencia előadóinak összefoglalóit is megtalálhatja!


Az Alapítvány kiadásában 2010 májusa óta jelenik meg negyedévenként egészségügyi jogi folyóiratunk. Az eddig megjelent összesen 28 lapszámban neves egyetemi oktatók, bírók, ügyvédek, igazságügyi orvos szakértők publikálják cikkeiket, az egészségügyet érintő jogszabályokról, azok gyakorlati alkalmazásáról. A folyóirat 32 oldalas, exkluzív megjelenésű, így csak előfizetőink számára elérhető. Nyomtatott formában eddig közel 39.000 példány jelent meg, aminek a terjesztését is az Alapítvány végzi orvosok, egészségügyi intézményvezetők, jogászok, egyetemi vezetők részére.