HUN

ENG

Górcső alá vettük a patikai lapokat

  • 2014-10-14 23:16:00
  • Kutatás

A patikai vásárlási szokások néhány jellemzője

A válaszadók 81 százalékáról mondható el, hogy az esetek többségében ők intézik a család vény nélkül kapható gyógyszereinek beszerzését, és több mint 60 százalék legalább havi rendszerességgel vagy még gyakrabban fordul meg patikában. A vásárlási szokásokat illetően elmondható, hogy a legutóbbi patikai vásárlás oka legtöbbjüknél (41%) a házipatikában meglévő gyógyszerek, gyógyszertárban kapható termékek utánpótlása volt, amely jellemzően valamilyen fájdalom kezelésére szolgáló készítményt jelentett. Igen magas (39%) azok aránya, akik egészségmegőrzéssel, egészséges életmóddal, szépségápolással kapcsolatos terméket vásároltak, míg minden 3. hölgynek egy hirtelen felmerülő problémára, tünetre – az esetek többségében megfázására, náthára - kellett azonnali megoldást keresnie.

Tartalmi elvárások

A patikai lapok tartalmi megjelenése szempontjából elsődlegesen kiemelt – minden második nő szerint rendkívül fontosnak tartott szempont -, hogy a lapban legyenek az egészségügyhöz, az egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő információk, ez főként az 51-60 évesek számára releváns tartalmi elem. Ugyancsak hangsúlyos szerepet tulajdonítanak annak, hogy a kiadványban termékekkel, készítményekkel kapcsolatos orvosi vélemények is megjelenjenek, mint ahogyan a hölgyek jelentős többsége tartja hasznosnak, ha a lap ismert szakértők, híres emberek nyilatkozatait is tartalmazza. Az ilyen típusú kommentek, írások fontossága az életkor emelkedésével szignifikánsan nő. A felmérés rámutat, hogy az ingyenesen beszerezhető újságokban nem feltétlen elvárás, hogy azok csak a patikában kapható termékek árát és akcióit tartalmazzák, mint ahogyan a szórakoztató, az egészségügyhöz nem kapcsolódó tartalmak is hanyagolhatók.

Hiteles hirdetések a patikai lapokban

Az egészségügyi termékek, szolgáltatások hirdetéseinek tekintetében jellemzően megállapítható, hogy a patikai lapok kifejezetten hiteles forrást jelentenek a vásárlók számára. Ebben a kategóriában elsődlegesen az OTC gyógyszereket, étrend-kiegészítőket és gyógynövény készítményeket népszerűsítő megjelenések foglalják el az első helyet, míg az egészségügyi szolgáltatások (pl. szűrések) esetében meggyőzőbb felületnek bizonyulnak az orvosi rendelők várótermei. A hirdetési helyek hitelessége szempontjából fontos még megjegyezni, hogy a patikai lapok valamennyi vizsgált kategóriában megelőzték a televíziót, vagyis a nyomtatott formában közölt termék-népszerűsítés meggyőzőbb a sugárzott médiában megjelenő reklámokhoz viszonyítva – noha az egészségügyi termékek hirdetése kapcsán ezt a csatornát napjainkra már az internet is maga mögött tudhatja a vizsgált hölgyek körében.

Kutatási módszertan

A 2014 szeptemberében online kérdőíves módszerrel végzett kutatásban összesen 368 fő vett részt. Lévén, hogy a gyógyszertári vásárlók jelentős része hölgy, a vizsgálatba is nők kerültek bevonásra, a minta életkor és regionális eloszlás szerint reprezentálja a gyengébbik nem országos eloszlását.

Kiss Katalin, vezető kutató