HUN

ENG

5 év után ismét személyes konferencián találkoztak a piackutatók

  • 2012-04-06 11:39:00
  • Konferencia

2012. március 22-23 között Tapolcán a Hotel Peliont teljesen megtöltötte a Médiapiac és a Kutatás konferenciákra érkező közel 400 résztvevő. A Kutatás konferencia előadásait mindkét nap átlagosan 50 érdeklődő kísérte figyelemmel. A két konferencia megnyitója az első nap közös volt, melyen a két piackutatási szervezet, a PPT és a PMSZ elnökei számoltak be a piackutatási szakma helyzetéről, majd délután már külön teremben folytatódott a piackutatással kapcsolatos szakmai fórum. Mivel a konferenciák két naposak voltak, kiváló lehetőséget nyújtott az esti program a kapcsolatépítésre, kötetlen, informális beszélgetésekre és természetesen önfeledt szórakozásra.

A konferencián nagyjából egyenlő arányban képviseltették magukat az ügyféloldalon dolgozó kutatók, számos média, bank, kereskedelmi, telekommunikációs és gyógyszeripari cég szakemberei hallgatták meg illetve tartottak előadásokat is a konferencián. Kutató ügynökség oldalról egyaránt részt vettek a PPT és a PMSZ tagszervezetei, de mellettük több kisebb piackutató cég is képviseltette magát. Továbbá ne feledkezzünk meg a kiállítókról sem, a világ legismertebb szemkamera gyártója, a svéd Tobii cég a Szinapszissal közösen mutatta be termékeit, egy monitorba épített fix, és egy szemüvegbe épített mobil szemkamerát, valamint a Sample Central magyarországi képviselete ismertette kutatási szolgáltatásaikat, és az újonnan nyitott mintaboltjukat.

A konferencia programja két nagy témakör körül forgott. Első szekcióban igyekeztünk bemutatni minden olyan új, innovatív, online vagy más digitális megoldást, melyek új megközelítéseket, megoldásokat jelenthetnek a kutatást vásárlók számára. Azért tartottuk ezt kiemelten fontosnak, mert a hagyományos piackutatási megoldások a gyorsan változó környezetben - gondolok itt az elhúzódó gazdasági válsághelyzetre és az időközben a társadalomban végbemenő digitális forradalomra - sok esetben már nem állják meg a helyüket. A második szekcióban részben a hagyományos módszertanok újragondolásával valamint az ügyfelek saját maguk által végzett, úgynevezett DIY kutatásaival foglalkoztunk. A következő témák kerültek bemutatásra:

  • Hagyományos kvalitatív módszerek ötvözése műszeres, szemkamerás méréssel
  • Weboldalak automatizált usability mérései
  • Online tracking vizsgálatokra való áttérés tapasztalatai
  • Termékfejlesztési kutatások, co-creation workshopok
  • A magyar digitális fogyasztó bemutatása, összehasonlítása a világ többi országával
  • Virtuális valóság, virtuális vásárlás alkalmazása kutatási feladatra
  • Az online válaszadói hajlandóság javításának eszközei
  • A kutatások PR célú felhasználása
  • Web 2.0-ás tartalmak elemzése
  • DIY (do-it-yourself) kutatások
  • Próbavásárlások alkalmazása a minőségbiztosításban
  • A hirdetési felület és a hirdetett márka összhangjának fontosságáról
  • Az innovatív televíziós reklámok és azok mérésének bemutatása
  • Offline kampányok közösségi médiavisszhangjának monitorozása

Külön kiemelendő, hogy két külföldi előadó is színesítette a konferencia programját. Elsőként a VisionCritical cégtől az európai kapcsolatok igazgatója mutatta be, hogy miért az online kutatói közösségek (MROC) jelentik az egyik lehetséges megújulást a szakma számára. Ezt követően az InSites Consulting kutatási innovátora mutatott be egy esettanulmányt az Y generáció körében, mely az előbb említett online kutatási közösségben végzett megkérdezéseken, feladatokon, adatgyűjtésen alapult. Az utóbbi előadó részvételét az ESOMAR támogatta.

A konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta le, melyen kutatást vásárló ügyfelek és kutatók ütköztették, majd egyeztették álláspontjukat abban a kérdésben, hogy milyen szolgáltatásokra, megoldásokra van igazán szüksége a megbízóknak, és az ügynökségek hogyan tudnak megfelelni ezen kihívásoknak.

Összességében úgy érezzük, sikerült érdekes tartalmat, sok újdonságot nyújtani a résztvevőknek, építve ezzel a piackutatási szakma renoméját és jövőjét, és segítve a piackutatási szakmával foglalkozókat bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. Jövőre terveink szerint még több külföldi és ügyféloldali előadóval, az ESOMAR társrendezvényeként tudjuk majd megszervezni a konferenciát, a lehető legtöbb hazai kutató részvételével. Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2013-ban!